Vizes élőhelyek természetközeli állapotának megőrzése
Az erdei vizes élőhelyek a vízhez kötött szaporodási stratégiájú és életmenetű védett fajok és jelölő fajok életterét alkotják. Emellett kedvezően befolyásolják a helyi mikroklímát, a talajok vízháztartását, és integráltan a növényzet életfeltételeit is javítják. Kiemelt ökológiai cél a természet közeli állapotuk megőrzése, helyreállítása, a jelentkező eutrofizációs folyamatok visszafordítása. A konzervációs beavatkozások nyomán a kétéltűek szaporodásában állnak be - terveink szerint - fenntartható pozitív változások, illetve növekszik az érintett jelölőfajok száma.
Mindannyian tudjuk, mit jelent a kék bolygó 1 számára a víz, amely Földünk felszínének kétharmadát borítja. Azt is tudjuk, hogy az ember számára mit jelent. Szervezetünk 70 százaléka víz. Több mint hetven százalékát teszi ki agyunknak, vérünknek, szívünknek, izmainknak. “Víz! Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet - írta a huszadik század első felében Antoine de Saint-Exupéry 2 . S valóban: e különös vegyületre kultúrák épültek, partjain civilizációk bontakoztak ki, s az ókori Egyiptomtól a cseroki indiánokig 3 az egymást követő generációk számos közösségben évezredeken keresztül járták az esőtáncot, a termékenységet, s általa bőséget hozó, földjeiket a gonosz szellemektől megtisztító eső reményében. Emeltük-e azonban valaha is tekintetünket a makrokörnyezetről 4 a mikrokörnyezetre 5 , foglalkoztunk-e behatóan azzal, hogy nálunk kisebb lények számára mit jelent a víz? Ahogyan számunkra, számukra is bizonyára áldást, s az életet jelenti, gondolnánk. Ez így is van, csakhogy a párhuzamosság még ennél is erősebb. Ahogy a Nílus-deltában ringott a többitől külső jegyeiben és belső sajátosságaiban , egyik legmarkánsabban elkülönülő, bámulatosan fejlett kultúra bölcsője, úgy a víz, s a vízpart egyes állatfajok számára is az élőhelyet jelenti, az egyetlen helyet, ahol megmaradhatnak, kialakíthatják saját világukat.
Az erdő szinte végtelen változatosságú fajok 6 egyedeinek ad otthont. Köztük is kiemelt jelentőségűek az erdei vizes élőhelyek és a hozzájuk kapcsolódó, vízhez kötött életmódot folytató élőlények. Az erdőbe szervesen integrálódó kisebb forráslápok 7 , olvadékvizekből, csapadékból táplálkozó, lefolyástalan területeken kialakult tavacskák számos közösségi és hazai védettséget élvező faj életterét jelentik. Az állóvizek – a tavak, a paránytavak, a második világháború korszakának mementót állító bombatölcsérek, a vízzel megtelt árkok, még ha olykor csak néhány négyzetméter kiterjedésűek is - rendkívüli jelentőséggel bírnak a biodiverzitás 8 , a fajtagazdagság fenntartásában, amelyben különösen tavasszal és nyáron, a kétéltűek 9 és más állatcsoportok túlélési helyeként gyakran még egy vízzel telt keréknyomra is fontos szerep hárulhat.
A Bajdázó-tavat, amelynek rendszeres vendégei a vízimadarak, számos hüllő és kétéltű faj lakja, de rendkívül értékes a tó gerinctelen faunája is. A kevéssé kutatott csoportok közül több olyan védett és faunisztikai10 szempontból jelentős fajnak ad otthont, mint amilyen a mocsári szitakötőké (Libelulla fulva)11, az erdei szitakötőké (Ophiogomphus cecilia)12, a kisasszony-szitakötőké (Calopteryx virgo)13, a csermelyszitakötőké (Onychogomphus forcipatus)14, vagy akár a ritka légivadászé (Coenagrion scitulum)15.
Életük egy részében vízhez kötött életmódot folytatnak a kétéltűek is: az erdei béka és a nedves, esős időben mutatkozó, fekete bőrén sárga foltokat viselő, mérgező váladékot kiválasztó foltos szalamandra, csakúgy, mint a közelmúltban felfedezett alpesi gőte (Triturus alpestris)16. Mivel a Börzsönyben nincsenek természetes eredetű nagyobb állóvizek, s a hegység csupán mesterségesen létrehozott, patakok vizéből duzzasztott tavakkal büszkélkedhet, még inkább megnő a jelentősége azoknak a lefolyástalan területen létrejövő időszakos kis tavaknak, amelyek a hóolvadásokat és a csapadékos időszakokat követően alakulnak ki, és számos állat és növényfaj védelemre szoruló élőhelyét jelentik.
Az Ipoly Erdő szakemberei ezért célul tűzték ki, hogy az általuk kezelt erdőkben rejlő értékes vizes élőhelyeket megóvják természetközeli állapotukban. A természetvédelmi beavatkozások nyomán az itt életteret találó fajok új életlehetőséget kapnak, így akár a védettek is jobban elszaporodhatnak. Ehhez az erdész szakemberek munkája mellett azonban a Te értő segítségedre is szükség van. Óvd a kisvizes élőhelyeket, hiszen azok értékes kétéltűek és hüllők otthonai! Ne gázolj át rajtuk, ne dobálj köveket, ne szennyezd be, ne szemetelj, hiszen ezzel állatok életterét zavarod meg, háborgatod őket nyugalmukban, akadályozod életciklusuk kiteljesítésében. Legyél inkább Te is erdővédő! Segítsd az erdészek munkáját azzal, hogy felhívod társaid figyelmét arra, hogy felelősen járjanak az erdőben, óvják az erdő mélyén rejlő, egyedi értékeket képviselő vizes élőhelyeket és ezek élővilágát, hogy káros emberi hatások miatt ne csökkenjen az erdő lakóinak száma és erdeink értéke.Fogalomtár
1. kék bolygó - Földünk felszínének 75 százalékát víz borítja. A teljes vízmennyiség az alábbiak szerint oszlik meg: 97,2%-a sós tengervíz (kb. 1.321.890.000 km3 ); 2,14%-a a sarki és a gleccserek jegében lévő víz; 0,001%-a felhők, köd, vízgőz formájában, az atmoszférában van jelen; 0,6%-a, azaz 8,7 millió km3 édesvíz, amelyből 3% felszíni víz, tavak, folyók, 97% talajvíz 800m mélységig a felszín alatt található. Bolygónk a felszínét borító víz miatt a világűrből kéknek látszik, ezért nevezik a Földet kék bolygónak.
2. Antoine Marie Jean-Baptiste Roger de Saint-Exupéry ( Lyon , 1900 . június 29. – Marseilles , 1944 . július 31. ) – francia író és pilóta , A kis herceg szerzője.
3. cseroki indiánok - észak-amerikai indián törzs, akik az európai hódítás idején a mai Egyesült Államok keleti-délkeleti részén éltek, azonban nagy részüket az 1800-as évek elején erőszakkal a mai Oklahoma területére telepítették. Több, mint 300 000 fővel ez a törzs a legnépesebb az USA-ban hivatalosan elismert 563 indián törzs közül.
4. makrokörnyezet - tágabb környezet
5. mikrokörnyezet - szűk környezet
6. faj - (species) a biológiai rendszerezés alapegységei közé tartozik. A földön ismert fajok számát a szakemberek több (akár több tíz-) millióra becsülik.
7. forrásláp - patakot kísérő vizes élőhely
8. biodiverzitás - biológiai sokféleség, nemcsak a Föld fajainak sokféleségét, hanem a fajon belüli variabilitást és az élőlényegyüttesek változatosságát is értjük alatta.
9. kétéltűek (Amphibia) - a gerincesek egy osztálya , a Kárpát-medencében békák , gőték és szalamandrák tartoznak ide. A „kétéltűek” elnevezés arra utal, hogy bár ezek az állatok felnőtt életük legnagyobb részét a szárazföldön töltik, szaporodni – néhány kivételtől eltekintve – kizárólag vízben képesek. Kikelés után kopoltyúval lélegeznek, ezt fejlődésük során később tüdő váltja fel.
10. fauna - valamely vidék, ország v. geológiai korszak állatvilága
11. mocsári szitakötő (Libellula fulva ) - Európában honos faj, Magyarországon is elterjedt ugyan, de nem gyakori. Főként síkvidéki állóvizekben és lassú folyású folyóvizekben él. Kifejletten hossza 40-45 mm. Potroha sárgásbarna, sötét foltokkal. Az idős hím kékes színű.
12. erdei szitakötő (Ophiogomphus Cecilia) – Európában töredezett populációkban van jelen. Magyarországon a Tisza, a Rába, a Dráva és a Mosoni-Duna mentén élnek stabil populációi, emellett kisebb folyóvizeinkben is többfelé megtalálható. Általában gyors folyású, hideg vizű folyók lakója, azonban nagyobb folyókon is megtalálható, ha az áramlási viszonyok, aljzat és vízminőség megfelelő. Európai szinten általánosnak mondható a faj jelentős visszaszorulása, az egyes populációk elszigetelődése. A faj számára a legnagyobb veszélyt a folyóvizek vízminőségének romlása, az áramlás csökkenése (duzzasztás), esetenként szabályozási munkák jelentik.
13. kisasszony-szitakötő (Calopteryx virgo) - a színes szárnyú szitakötők (Calopterygidae) családjába tartozó, ragadozó rovar . Európa -szerte elterjedt. A Kárpát-medencében elsősorban a hegy- és dombvidékek erdős területeinek patakjai mentén fordul elő, többnyire a hegyi szitakötőkkel együtt. Lárvája a többi színes szárnyú szitakötőhöz hasonlóan az oxigénben gazdag, gyorsan áramló vizet kedveli, ezért a nyáron erősebben átmelegedő patakokban nem él meg. Gyakran a vízparti fák gyökerei között, esetleg a növényekre kapaszkodva zsákmányol kisebb gerincteleneket. Az élénk fémkék testű és szárnyú hímek a patak partján növő növényeken foglalnak helyet, és jellegzetes szárnymozdulatokkal (nyitogatással) jelzik a rivális hímeknek, hogy mely területre tartanak igényt.
14. csermelyszitakötő (Onychogomphus forcipatus) - Európa középső és déli részén honos, Észak felé ritkább, a mediterrán országokban gyakoribb faj. Hazánkban a hatvanas évekig több népes populációja volt ismert, majd évtizedekig eltűnt. Újabb vizsgálatok kimutatták, de továbbra is az egyik legritkább faj. A kavicsos aljzatú, gyors folyóvizekben él. Oxigénigénye jelentős. Leggyakrabban az Aphelocheirus aestivalis fenékjáró poloska fajjal együtt fordul elő, mely a vízben oldott oxigént használja légzésre, vagyis nem jön fel a vízfelszínre levegőért. A nőstény - a többi szitakötőtől eltérően eltérően - nem a vízbe "mossa" bele tojásait, hanem a víz színe fölött szitálva, egyenként potyogtatja le őket le, szinte megkeresve számukra a megfelelő helyet. A faj számára az oldott oxigén kellő mennyiségének hiánya és a víz szennyezettsége kritikus tényező.
15. ritka légivadász (Coenagrion scitulum) - állóvízi faj, többségében tavak, kavicsbányák, kubikgödrök, valamint lápi jellegű élőhelyek, morotvák mentén található. Az ország egész területén megfigyelhető, de többnyire kis példányszámban, és inkább a síkvidéken. A hím zömök, erőteljes röptű (pl. a Coenagrion puellához képest), sötét alapszínű, de élénk kék mintázat díszíti.
16. alpesi gőte (Triturus alpestris) - hazánk egyik legritkább és legértékesebb kétéltűje (természetvédelmi értéke 50 ezer forint). Fajtársaival ellentétben a magasabb fekvésű helyeket kedveli. Magyarországon foltszerűen fordul elő az Északi-középhegységben, a Bakonyban és az Őrség egyes pontjain. Tőlünk keletebbre nem él meg, már ezért is komoly védelmet érdemel, azonban számos veszélyeztető tényező fenyegeti. Általános probléma, hogy a még megmaradt szaporodóhelyei kis kiterjedésűek és időszakosak, sokszor hamarabb kiszáradnak, mint ahogy a lárvák kialakulnának. Magyarországon ily módon a vegyszeres környezetszennyezésen kívül élőhelyeinek eltűnése veszélyezteti. Az alpesi gőte a legszebb színezetű gőtefajunk. A nőstény színe kékesszürke és barnászölddel márványozott, hasa narancs vagy világosabb sárga. A hím alapszíne hasonló ehhez, de teste oldalán sárgásfehér alapon fekete foltokkal tarkított szegély húzódik, ami a hasi oldal határán azúrkék csíkkal szegélyezett. Nászidőszakban a has egyszínű tűzpiros. Ilyenkor 1-2 milliméteres tarajt is növesztenek a hímek, ami a nász végén visszahúzódik. Általában csak 600 méter feletti magasságokban fordul elő. Mindenhol a hűvösebb, rejtett és időszakos állóvizeket keresi. Az ősz beköszöntével szeptember vége felé telelni vonul, fagymentes helyet - üregeket, vastag avart - választ magának. Március végén bújik elő rejtekhelyéről és azonnal párzóhelyére vonul. A szaporodás vízben történik. Akárcsak a többi gőtefaj, az alpesi gőte is ragadozó állat. Tápláléka elsősorban vízi rovarokból, lárvákból, csigákból és pókokból áll.
